Helsinki, Finnország fővárosa

Elkezdődött utazásunk második fázisa, nekiindultunk a Skandináv-félszigetnek. Délben indult a kompunk Tallinnból Helsinkibe. Finnország már egy egészen más világnak ígérkezett, mint a Balti államok.
Délelőtt szakadt az eső Tallinnban, így a szobánkban vártuk, hogy indulhassunk a kikötőbe, mást nem tudtunk csinálni. Bíztunk az időjárás jelentésben, ami Helsinkibe napsütést jelzett. Kicsit több, mint két óra volt a kompút. Annak ellenére, hogy délben indultunk, olyan volt a hajó, mint egy éjszakai bulihajó. Élő zene is volt, lehetett táncolni, nyitva volt a bár, olcsó alkoholt árultak a finn árakhoz mérten és rengeteg játékgépen lehetett játszani. Mi egyik lehetőséget sem használtuk ki.
Mikor kikötöttünk Helsinkiben, még tényleg egész jó idő volt, de alig sétáltunk egy kicsit a belvárosban, elkezdett esni itt is az eső. Csak a legfőbb látnivalókat néztük meg, amik a központban, a Piactér (Kauppatori) mellett voltak. Az Uszpenszkij katedrálishoz közel parkoltunk, a Katajanokka félszigeten. Itt kezdtük a városnézést, majd a Szenátor téren elhelyezkedő Székesegyházhoz – Tuomiokirkko – mentünk. Innen az Esplanadi nevű híres utca felé sétáltunk, ami a finnek kedvelt korzója. Középen, a két sáv között egy park is van és az utca a Piactérnél ér véget. Nagyon esett már az eső, és nem is vártunk Helsinkitől sokat, így inkább indultunk is tovább. Ahogy egy blogon olvastuk még otthon - Helsinkivel kapcsolatban - nem lehet sok látnivalóra számítani egy olyan helyen, ahol az internetes toplistákon a helyi látnivalók, teendők közül kettő-három is az, hogy hagyjuk el a várost, például kompozzunk át Tallinnba.
Porvoo-felé tartottunk, útközben még az olimpiai stadionnál álltunk meg egy gyors fotó erejéig Pavoo Nurmi, kilencszeres olimpiai bajnok finn futó szobránál. Porvoo egy kis város, 50 kilométerre Helsinkitől. Sok éven keresztül kereskedelmi központ volt. A folyó partján még mindig állnak a vörösre festett 200 éves raktárépületek, amik mára már a Világörökség részét képezik. Hangulatos kis belvárosa is van Porvoonak, de még itt is esett az eső, így nem sokat sétálgattunk itt sem sajnos.
Úgy döntöttünk, hogy ha már ennyire rossz az idő, inkább haladjunk, fogyjanak a kilométerek a Nordkappig és majd ott nézelődünk, ahol jobb lesz az időjárás.

Vezetés: 308 km
Séta: 9666 m

Tuomiokirkko

Porvoo

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések