A Mikulás otthonában

Ma volt a nagy nap, mikor találkozhattunk a Mikulással, finn nevén Joulupukkival!! Rovaniemitől 8 kilométerre él, épp az Északi sarkkörön. Nagyobb tolongásra számítottunk a falujában, Santa Claus Village-ben, de elég kevesen látogatják őt ilyenkor. Valószínűleg Karácsony tájékán van nála a főszezon. Először a sarkkörön fotózkodtunk, majd felkerestük a Mikulás házát. Bár a ház kialakítása inkább egy barlangra hasonlít. Egy sötét folyosón jutottunk el az előtérbe, ahol a kis manók invitáltak be a szobájába. Köszöntött minket, majd érdeklődött, honnan érkeztünk. Kiderült, hogy már a mai nap sem mi voltunk az első magyar látogatók, a héten pedig egy egész busznyi magyar turista látogatta meg Debrecenből. A Mikulás jó véleménnyel volt Magyarországról, mint megtudtuk, Ajka és Veszprém testvérvárosai Rovanieminek, így szokott ott járni december elején. Szereti a magyar ételeket. Elmondta még, hogy az utóbbi 15 év leghidegebb nyara volt az idei Finnországban és hogy ez az augusztus végi időjárás, amitől mi is szenvedtünk, még nekik is sok volt, ők sincsenek hozzászokva. Egy-két nappal korábban, kicsit távolabb, a hegyekben, még a hó is esett! Beszélgetés után fénykép is készült, amit aztán jó drágán megvehettünk az egyik manótól.
A Mikuláson kívül itt található még a Roosevelt-ház is, amivel az egész sarkköri turizmus elindult, és amiért a Télapó is most itt lakik, és nem a finn néphagyomány szerinti Korvatunturi-felföldön, a finn-orosz határon. A II. világháborúban Rovaniemi teljesen elpusztult és egy amerikai szervet segítségével építették újra a várost. Ennek a szervezetnek a képviseletében utazott a városba Eleanor Roosevelt, az egykori elnök özvegye 1950-ben. Fogadására az északi sarkkörön egy hét alatt építettek fel egy faházat. A szervezet a turizmus fellendítésével akarta Rovaniemi fejlődését elősegíteni. Ez jól sikerült, egyre többen jöttek a házba, hogy innen küldjenek sarkköri bélyegzővel ellátott képeslapot. 1984-ben pedig kitalálták, hogy ide költöztetik a Mikulást is. Ettől fogva turisták tömegei keresik fel Lappföld fővárosát. Azóta Santa Claus Village mellett megnyílt a Santa Park is. Mi ezt nem kerestük fel, de ez egy még csili-vilibb, giccsesebb, karácsonyi falunak tűnik a prospektusok alapján.
A Mikulás meglátogatása után, haladtunk tovább észak felé, a finn-norvég határhoz, ahol ismét egy kellemes szállást sikerült foglalni. 

Vezetés: 440 km
Séta: 5284 m

A Mikulással

A sarkkörön innen és túl

Északi sarkkör

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések